A védjegy egyre fontosabb szerepet kap a vállalat- és márkatulajdonosok életében. Tekintettel arra, hogy ma több márka van jelen a piacon, mint valaha, és ezek mind a digitális, mind a fizikai értelemben vett világban harcolnak egymás ellen, fontos, hogy képesek legyenek megkülönböztetni és megvédeni magukat a versenytársaktól.

Itt mutatja meg hasznosságát a szellemi tulajdon (IP). Napjainkban az IP szektorban dolgozóknak keményebben és gyorsabban kell dolgozniuk, mint valaha, hogy kutassanak, leellenőrizzenek és lajstromoztassanak védjegyeket ügyfeleik számára, ha azoknak előnyt akarnak biztosítani a versenytársakkal szemben. Hogy ezt elérjék, egyensúlyt kell teremteniük az emberi szaktudás és a mesterséges intelligencia (AI) formájában megjelenő technológiai fejlettség között.

Az automatizálás szükségessége

Az AI számos iparágban bizonyult már hasznosnak az autóipartól a gyártásig, és a jog területén is különleges jelentőséggel bír. A Thomson Reuters azt jósolta, hogy „a következő években azok az ügyvédek fognak előnyt élvezni, akik képesek a részbeni automatizálásra annak érdekében, hogy túlteljesítsék társaikat”. A cég az idei év három legfontosabb feltörekvő trendje közé sorolja a mesterséges intelligenciát: „A gépi tanulás és más, mesterséges intelligenciával összefüggő technikák fejlődése lehetővé teszi a vállalatok és a fejlesztőcsapataik számára, hogy olyan adatvezérelt alkalmazásokat tervezzenek, amelyek kognitívak, és ezáltal képesek minták felismerésére annak érdekében, hogy csökkenteni és automatizálni tudják az ismétlődő manuális munkát.”

Ez nem azt jelenti, hogy a mesterséges intelligenciát eddig sosem használták a védjegyek területén; egyes szakértők már két évtizede alkalmazták a technológiát a munkájuk során, de nagyon kevesen képesek kihasználni a teljes értékét azáltal, hogy kombinálják az egyedi emberi tudással.

Az AI akkor a leghatékonyabb, amikor a segítségével automatizálják az addig manuálisan végzett olyan intenzív feladatokat, amelyek elfogadhatatlanul magas hibaszázalékot eredményeztek. A jogi szférában az AI az összetett kognitív feladatok automatizálására és a keresések eredményességének növelésére használható, a gyorsaság és hatékonyság növelése céljából. Ez rendkívül fontos, hiszen a piacra elsőként történő belépés jelentősége egyre nő, és ez tesz leginkább sikeressé egy céget.

Egyensúlyteremtés

A védjegyügyekben számos esetben sok olyan bonyolult részlet szerepel, amelyeknek 100%-ban pontosnak kell lenniük és a mesterséges intelligenciára csak egy bizonyos fokig lehet támaszkodni. Míg az AI használható arra, hogy hatékonyan automatizáljon sok folyamatot, azt egy „emberi” szakértőcsapattal kiegészítve érdemes használni, akiknek olyan értékes tapasztalata és különleges szaktudása van, amely nem szerezhető meg a technológián keresztül.

Hogy elérjük ezt a szükséges tudást, a szolgáltatók világszerte szoros együttműködést fognak kialakítani az iparág legtapasztaltabb védjegyjogi szakértőivel és nyelvészekkel annak érdekében, hogy feltérképezzék, mit csinálnak, miért úgy csinálnak valamit, ahogy, és miért választanak egy bizonyos eredményt egy másikkal szemben. Sokéves együttműködés után a vállalattulajdonosok elkezdhetnek végre úgy gondolkodni és viselkedni, mint a tapasztalt védjegyjogi szakemberek.

Elmerülés az AI-ban

A mesterséges intelligenciának nagyon sok változata van, de a védjegyek területén leggyakrabban használt eljárás a „neurális hálózat technológia”. Ezt a technológiát úgy tervezték, hogy az emberi agyhoz hasonlóan működjön, és nagyszámú, előzetesen feldolgozott védjegy-adat segítségével „tanították be” annak érdekében, hogy pontosan tudjon végrehajtani szemantikai megfeleltetéseket. Ez aztán meghatározza a szavak „kapcsolódását”, segítve a szolgáltatókat a minél pontosabb döntések meghozatalában.

Egy másik bevett módja a mesterséges intelligencia alkalmazásának az „önkiszolgáló” ellenőrző rendszerek létrehozása, amely rendszerek segítséget nyújthatnak a márkanevek, szlogenek vagy logók levédetése iránt érdeklődő ügyfelek számára. Ezek a rendszerek neurális hálózatokat és más AI technológiákat alkalmaznak annak érdekében, hogy automatizálják és felgyorsítsák a korábban komplex védjegykutatási és elemzési eljárásokat. A deep learning (gépi tanulás) technikákat szintén gyakran alkalmazzák a szemantikai szempontból egymáshoz kapcsolódó kifejezések azonosítására és az emlékezet fejlesztésére annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsék a releváns védjegyek elmulasztásának kockázatát. Az ehhez hasonló eljárások segítségével másodpercek alatt megjelennek a keresési találatok.

A mesterséges intelligencia mára olyan fejlettségi szintet ért el, hogy az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy az AI teljesen átveszi az ember szerepét. De kizárólag a technológiára való támaszkodás előbb-utóbb problémákhoz fog vezetni. A mesterséges intelligenciának ki kellene egészítenie az emberi szaktudást, nem pedig átvenni annak helyét vagy helyettesíteni az emberi tényezőt.

Emberi ösztön

Az emberi tapasztalat nem vásárolható meg és nem lehet gépekbe zárni. A legjobb elemzők képesek átgondolt, árnyalt döntéseket hozni, és ügyfeleikkel szoros kapcsolatot kiépíteni, amelyeknek eredményeképp képesek pontosan felmérni azok egyedi szükségleteit. Erre egy gép egyszerűen nem képes.

A tapasztalata lehetővé teszi az elemző számára, hogy amint ránéz a keresési eredményekre, azokat az ügyfél szempontjait figyelembe véve képes rangsorolni; ez sokkal bonyolultabb, mint amilyennek elsőre tűnik, tekintve, hogy számos tényező játszik szerepet annak meghatározásában, hogy mely védjegyek relevánsak az ügyfél számára.

A letisztult adat támogatása

Bármilyen összetett vagy kifinomult az AI alapú technológia, letisztult és naprakész adatok nélkül használhatatlan, ezt pedig az emberek tudják a legmegfelelőbben biztosítani. A leghatékonyabb védjegy-rendszerek szolgáltatói rendelkezni fognak egy kijelölt csapattal, akiknek a feladata kizárólag az lesz, hogy átnézzék és kijavítsák a védjegyhivataloktól érkező adatokat, mielőtt a saját adatbázisukba feltöltik. Ez a munka napi többszáz lajstromkivonat átnézését és olyan hibák keresését fogja jelenteni, amelyeket egy online keresőplatform nem lenne képes megtalálni.

Az „emberi” elemzők ezen kívül olyan szintű proaktív munkavégzésre képesek, amelyre a mesterséges intelligencia – legalábbis a mai formájában – nem alkalmas. Egy példán bemutatva: egy profi elemzőtől azt várjuk el, hogy korrigálja a keresési találatokat annak érdekében, hogy nem maradjon ki egy releváns eredmény sem, akár úgy, hogy egy többszavas márka vagy szlogen esetén annak legfontosabb szavára helyezi a hangsúlyt. Miután ez kész, a mesterséges intelligencián alapuló technológia ésszerű és használható módon megjeleníti az összes releváns találatot – ez az emberi tapasztalat és a technológiai fejlettség tökéletes párosítását jelentené.

A láthatáron

Az egyértelmű, hogy mi szükséges manapság a védjegyügyekkel foglalkozó szakemberek számára ahhoz, hogy továbbra is sikeresek legyenek. De pontosan milyen új jelenségek „fenyegetnek” bennünket, és hogyan fogják ezek megváltoztatni a védjegykutatási és lajstromozási eljárásokat?

A legfontosabb változás, hogy a védjegykutatással kapcsolatos új generációs megoldások a mai technológiáknál gyorsabban és pontosabban lesznek képesek eredményeket produkálni. A szemantika és a kutatások mesterséges intelligencia segítségével történő finomításának célja, hogy még pontosabb és célzottabb találatokat kapjunk annak érdekében, hogy csökkentsük a kockázatot és időt takarítsunk meg a védjegy szakemberek számára – ez minden vállalat számára fontos cél.

A szolgáltatók azon is munkálkodnak, hogy felgyorsítsák az AI technológia fejlődését annak érdekében, hogy az az emberi szakértő munkáját megközelítő, vagy akár azzal megegyező szintre jusson el. A gépek nemsokára valószínűleg alkalmasak lesznek arra, hogy megfigyeljék az ügyfél viselkedését és ez alapján egyedi igényekhez és elvárásokhoz igazítsák a kutatási eredményeket. Az ilyen módszerek célzott kutatásokat tesznek lehetővé, amelyek az segítik IP szakembereket abban, hogy a korábbinál hatékonyabban dolgozzanak.

Következtetés

A technológia védjegyekre és védjegyjogra gyakorolt hatása nem alábecsülendő: hozzájárult a munkafolyamatok racionalizálásához és segített a pontosabb és célzottabb eredmények elérésében. A szellemi tulajdon hatékony kezeléséhez azonban „emberi” gondolkodásmódra is szükség van, és ezért nélkülözhetetlenek továbbra is a védjegy szakemberek. Ha a szolgáltatók fejlődni és növekedni akarnak a jövőben, olyan megoldást kell találniuk, melynek során együttesen alkalmazzák az emberi erőforrást és a technológiát.